Gyerekkoromban, a legkedvencem író Roald Dahl volt. (Charlie & a csoki gyár, stb). Minden könyvét olvastam. Volt egy sztori, amit nem értem, és csak egyszer olvastam. Nem volt fiction (a fiction szót nem tudom magyarul). Rövid történet volt, a címe: Egy torta része (A Piece of Cake).

Az én legkisebb lányom csak filmeket és videót néz az egész élete (épp tizenhárom éves, szóval remélhetőleg egy nap olvasni kezd.) Ez kicsi idegesítő nekem, mert a mi családunk nem volt tv-nk, és természetesen az internet nem létezik 50 éve. Csak könyvek voltak.

Ideges(?)/aggódó voltam, hogy a lányom nem fejlesztheti a képzeletét vagy a kritikus gondolkozás képességet. Szóval, mindig megkértem neki, amikor láttam hogy bármit nézett: “ennek a videónak, mi a morálisa?” (Vagy szimbóluma, vagy univerzális igazsága, stb). Mert akartam, hogy látja a mélyebb tanácsát, amit a művészek, akik a filmet vagy videót csinálta, mutatnak.

Ja, és mindig vicces választ felel. Egyszerű és buta, mint minden gyereknek, de megelégedek vele.

Ja, szóval ez a történetet nem vágtam, amikor gyerek voltam (A torta része történet). A történet a háborúról szól, as író tapasztalatairól. Pilóta volt. Írta, hogy egy nap, a pilótak festettek vicces képeket a repülőiken, tehát a németek olyan keményen nevetnek, hogy nem egyszerűen lőhetnek.

A festés után, Roald Dahl felszáll és repült, és találkozott az ellenséget, de nem félt, mert tudta, hogy biztonságos volt, a festéssel. Lőttek a repülőjét, és amikor zuhant a repülővel, csak folyamatosan gondolta - Lássátok! Lássátok! Lássátok hogyan vicces a képeket! Mi van veletek?”

Soha nem értem a pontot ebben a történetben. Csak gyerek voltam. Nem értetem hogyan valaki gondolná, hogy az ellensége nevetne egy képre és nem egyszerűen lőne.

De most, amikor felnőtt, értem. És az is vicces nekem, hogy a legtöbb morálist, amit olvastam a mesékben, most elfelejtek. De ez a morális, amit nem értem, emlékezem.