Írom a sétásom közben.

Egy kicsi foglaltam voltam az elmúlt három hónapban, és nem volt időm az íráshoz vagy a segítségedhez a javításaidat. Igazán még csak nem néztem a javításaidat. Tegnap beadtam a munkaóraimot (handed in my time card) és hetvenkilenc egész harmincöt (hogy mondasz 70.35?) órát írtam. És nem is óraként fizetnek. Plusz az utazás az íródámhoz két-három óra egy irányban. (És felhegyre mindkét irányban, meztelen lábával a hóban.-uphill both directions barefoot in the snow- Az amit szarkasztikusan mondjuk amikor az idősebb emberek magyarázzák hogyan keményen sétáltak az iskolához).

Ja, de elég a kifogásaimmal. (“Enough with […] !” — hogyan mondják?) lehet csak lusta voltam :) De nemsokára lesz vége a határidőmnek (április 15.-én éjfél… alig várom.)

Jó. Most gondolkodok két dologra. Nincs kapcsolat van közben.

Az egyik, a fűszer. Az apukám egyszer azt mondott, hogy nem kell sok, vagyis, nem jó hogy túl sok, a fűszer.

A második, a “desensitization” (érzéktelentetség?). Tudod, hogy ez egy jó képesség, hogy nem bánod, azt amit a másik ember csinál veled? De szerintem gondoskodás (hogy mondasz “careful”) kéne, hogy nem olyan érzéketlen leszünk, hogy elfeledtünk hogyan ezek a dolog bánt az átlagos embert, és gondoskodatlanul mi csinálunk hasonló dolgokat.

Jó azok volt a két gondolatom a ma sétásom közben.

Köszönöm, hogy olvastad! És előre is köszönöm a javításaidat vagy kommentaidat. Megígérem, hogy a határidőm után nézek a javítáidra az utolsó postomban.