Egyszer volt egy munkatársam aki mesélte ezt a sztorít: az egyik barátja, amikor fiatál volt, nem tudja a bált és a jobbat. A nővére, azt gondolta, hogy vicces fog lenni, hogy tanítani fordítva. (Tanította, hogy a bal oldal a jobb oldal, és a jobb oldal a bal oldal.) És az egész élete, a húga eltévedett őket egymással, és soha nem biztos volt, melyik oldal volt amelyik.

Az soha nem volt egy probléma nekem, melyik oldal volt amelyik, mert amikor én gyerek voltam, szoptam a hülyék ujjamat, de csak a jobb hülyék ujjamat. A bal hülyékem nem tetszett. Szóval, most is kezdek nyálazok, amikor a jobb oldalra gondolni. 

De amikor nagyon fiatál voltam, egy játék játszottam magammal. Amikor egy kocsiban voltam, becsuktam a szemem, és képzeltem, hogy az ellentétes irányba megyünk. 

Az a baj, hogy most soha nem tudom, melyik irányhoz nézek. Például, amikor egy liftbe bemegyek, tudom, hogy kell folytatnám a bal oldalra, amikor elmegyek, mert nyilván, amikor bemegyek, melyik irány folytat mélyebb az épületbe, stb. Ja, amikor megérkezek az emeletre, és kimegy a liftből, minden a rossz irányba megyek, mert tejesen elfordítva leszek.  

Jelenleg, észrevettem, a metrón, hogy ha tejesen sötét alagútban, akkor lehet, hogy nem tudom, ha előre vagy hátra megyünk. Nagyon furcsa érzés, miért nem érzem a szék nyomást? Ha előre haladok, akkor a nyomás a hátamban amikor egyre gyorsan megyünk, és esek előre a fekvéssel. És fordítva, amikor hátra haladok, nem? Miért képzelhetek, hogy a más irányba megyünk? Ma, próbáltam megint, és igen, éreztem, hogy a más irányba mentünk - álljam meg! - Mondtam szigorúan magamnak. Ez nem egy jó játék. Az veszélyes, hogy elpusztulni egy természetes érzést. 

Húha. Most, csak észrevettem, hogy épp a rossz metrón vagyok, közben azt írom. A rossz irányba. Jaj. Háló. Baszdmeg. Legalább észrevettem csak 15 kilométer utazás után….