Nem volt “álom” téma a választékos listában. (Tudom, hogy “választékos”-nak más értelme van, de nem tudtam, hogyan nevezni a listát amiben minden témás választók). Csak a legközelebb szót “dream”-mel használtam: “drawing.”

Álmom volt épp. Csak felébredtem, szóval megpróbálom írni, mielőtt felejtkeznem.

Vonaton voltam. A vonat kocsiban előttem volt ember/emberek, aki akart megölni engem. Fegyver volt nálam, és tudtam, hogy fegyver is volt nála/náluk. Tudtam, hogy kell megölnöm, mielőtt megöl/megölnek.

De mindegy, nagyon nehéz, hogy lőni, egy vonat kocsiból, egy pici lyukból, egy másik vonat kocsiba. És fáradt voltam, a mozgás nyugtatott.

A vonat megállt. Tudtam, hogy azonnal meghalt leszek. Fogtam a fegyverem a kezem, de fekve voltam, és a kezeim alattam volt, a hasamra feküdtem, szóval a fegyver volt az ölelésemben. Öleltem a fegyver, és olyan nyugodt voltam, hogy nem tehettem elenne, és merültem álmokba.

A telefonom volt az ülésen mellettem az árcán (I’m trying to say “face-down” … on its face), és a fényét láttam. Feltettem. Volt egy értesítés az WhatsAppon. Amikor tapintottam, egy nagy szobában voltam, valamelyik iskolában. Üres szoba volt. Óriási ablak mellett ültem, egy széken. Nem volt semmi más a szobában - nincs másik szék, bútor, semmi. A plafon olyan magas volt, és a fallak kellemesen fából voltak. Csak egyedül voltam, ott a széken, ültem és bámultam a telefonomat.

A telefonom WhatsAppon az egyik barátom egy dalt küldött. Volt egy Hallott Pénz dal - és nem nagyon tetszik a Hallott Pénz - bírom a bandát, de nem szeretem. És ez a barátom általában kívüli jó ízlése van zenéhez. Nem értettem, miért küldött egy “meh”-típus bandát. A zene befejezte tölteni az egész szobát és az egész elmémet. Nagyon szép zene volt, gyönyörű.

Fotók úsznak a telefonból, és a fotók is tölte az egész szobát. Magyarország fotók voltak. Utcák, és szobák, és ruhák és fák és levegő és emberek és a díszítések, minden emlékeztem, olyan mint voltam ott, de nem voltam ott, csak egy üres iskola szobában voltam. Sírva ültem.