Kettő évvel ezelőtt kezdtem el ezt a sorozatot írni, és azt gondoltam, hogy ezt a sorozatot az felfrissített készségeimmel kellene újraírnom azért, hogy lássam, fejlődtem-e vagy nem. A másik pont felmerült bennem, ami az volt, hogy hat évvel ezelőtt odamentem Oroszországba, és az emlékeim elhalványultak, ezért ez a beszámoló nem lehet olyan, mint a régié, de mindegy.

Szóval belevágjunk az első részbe. 1703-ben Nagy Peter építtette a Széntpétervárot a Svédország elleni harcolt háborúk közben. Azt akarta, hogy egy új modernnek kinéző várost alkosson, ami Oroszország ’window to the west’-jaként szolgálna. 1712-tól 1918-ig Szentpétervár Oroszország fővárosa lett, és a első világháború kitörése követően Moszkvát választották arra, hogy az új főváros legyen. Sokat olvastam arról, hogy hogy Nagy Peter akarta, hogy az Oroszországát átalakítsa egy szuperhatalommá Európán belül, amíg a keresdelmet, kultúrat, illetve hadsereget is fejlesztette. Azért odamentünk, hogy felfedezzük és körülnézzünk a városban, és megnézzük azt, hogy olyan gyönyörű volt-e, mint amilyennek tűnt.Az első napon a kalandom kezdődött a Téli palota meglátogatásával, ami hihetetlen volt.

Emlékszem az első megpillantásomra a pálotanál, mintha tegnap történt volna. Eszméletlenül magas, zöld-fehér falak tornyosulnak a minden fölé és az arany díszített oszlopok is hozzáadtak a nagyszerűségéhez. Szentpétervárban lévő Téli Palota az orosz császárok hivatalos rezidenciája volt 1762-tól az 1917-es forradalomig.  1754-ben Nagy Péter lánya, Erzsébet császárné megbízta a palotát, tehát az építés 1754 – 1762 között zajlott. Ezeken az éveken keresztül létfontosságú történelmi eseményeket tanúsított a pálota, beleértve Napóleon oroszországi invázióját, véres vasárnapot meg az októberi forradalmát, amikor a bolsevik erők megrohamozták a palotát, hogy jelezze ezzel a szovjet uralom kezdetét. Ma az palota az állami hermitage múzeum része, ami az világ egyik a legnagyobb és a legrangosabb múzeum, amelyet Nagy Katherine megállapította, hogy a növekvő mű gyűjteményét tárolja.  A műalkotás és műtermek nagy gyűjteménye nagyszerű volt, bár az idegenvezetőnk olyan gyorsan körbevezetett minket a palotában, úgyhogy nem akadtunk el a tömegekben, ezért nem lehetett mindent nézni, de ez van, még gyönyörű is volt.

Később a Nevsky Prospekt mentén mászkáltam, ami a városnak fő utcája, és tele voltak boltokkal, kávézókkal és lélegzetelállító épületekkel. Annyira szépek voltak, hogy be kellett ugranom par boltokba nem azért, mert valamit akartam venni, hanem az épületek belsejei bájosak voltak. Az egyik boltban egy öreg orosz nő gyanúsan barmúlt rám, miközben nézelődtem. Nem jöttem rá addig, amíg mondott valamit nekem, és ebben a pillanatban a orosz tudásom hiánya felbukkant,  én bepanikoltam, és azt válaszoltam, hogy ’da’. Mielőtt tisztában voltam a történetekkel, már vettem egy új pólót és inkább csúnya kis szobrot is. Ennyit tehát arról, hogy nem veszek semmit.

Azután a város túloldala felé bolyonggattam és arra emlékszem, hogy a császári épületek nagysága úgy tűnt, mintha történeteket mesélték volna a múltjáról, és a város történelmét vagy a lelkét épületekre díszítették volna. Néha úgy éreztem, mint a pici ember, aki belépett olyan városba, ami birodalmak felemelkedését és az összeomlását látta. Végül belebotlottam a Nagy Péternek szentelt bronzlovasba, amit Nagy Katherin megbízta 1782-ben. A jól készített szobor mellett ültem és egy legendát találtam a szoborról, ami azt állítja, hogy amíg a szobor áll senki nem fog tudni a város meghódítani. eltakarták a szobrot homokzsákokkal a meghódító német seregnek Leningrád elleni 900 napos ostroma közben, úgy, hogy megvédték a német támadások ellen, ezért tehát a szobor megélte a háborút, és segítette  az oroszokat abban, hogy kiűzze a német hadseregeket.

Nekem ebből lehet látni, hogy Szentpétervár egy rugalmasság és a átalakítás szimbólumaként fennmarad és azzal a gondolattal felpattantam és átvágtam a téren a szálloda felé. Remélem, hogy a beszámolóm érdekes és valahogy izgalmas volt. Nem tudom, hogy helyesen használtam-e a megfelelő szavakat és a megfelelő szó sorrendet is, de meglátjuk.

Köszönöm szépen.