Ahogy írtam a legutolsó posztban, kizártam a “barátom” az életemből. Nem állnék vele szóba megint. Utálom, hogy ezt meg kellett tennem, de legálabb jobban érzem magam mostanában, és soha többé nem kell ezzel törődnöm.

Amúgy, miután leléptem a lakásából, elutaztam Esztergomba. Nagyon szép volt ez a város. Bementem a régi templom kriptájába, és ebédeltem egy jó étteremben. Ott megkóstoltam a meggypálinkát, a dobostortát és egy magyar bort, aminek elfelejtettem a nevét.

Visegrádra is ellátogattam, átmentem a Dunán egy csónakkal, és gyalog felmentem a várba. Eltévedtem az erdőben, de sikerült élve kijutni. Őszintén minden egy kicsit szomorú voltam, mert elég sötét gondolataim voltak. Sötét, mint az ég ezen a napon.

Pihentem a Gellért gyógyfürdőben, és úgy éreztem magam, mintha végen tudtam elmosni az érzéseimet a szakítással kapcsolatban. Nagyon tetszett a fürdő, és a barátom, aki magyarul tanít engem, készített egy jó fotót rólam a fürdővel háttérben. Ezt kitettem Instagramon.

Persze szeretnék visszamenni Magyarországra, ha lehet, de közben egyfelől rossz tapasztalatom van eben az országban- legalábbis Budapesten- és félek, hogy ha visszamegyek, eszembe jut minden, ami itt történt. Ez tényleg fáj. Másfelől tanulom a nyelvet, és szeretnék Magyarországon élni. Úgy vélem, hogy felül kell írnom az emlékeimet róla valaki mással, nem tudom.